2008. augusztus 8., péntek

Kendőzetlenül


Eltelt három nap, azaz egy kiszínezett képnyi idő a legutóbbi poszt óta és hát mi mással is telhetett volna az az idő, mint az iránti lázas igyekezetem látvánnyá formálásával, hogy bebizonyítsam, nem egy transzvesztitát általottam női-huszárruhába bújtatni. Értek ugyanis efféle vádak, melyeket azzal kívánok végérvényesen cáfolni, hogy leveszem a kendőt a hölgy arcáról, felfedve ábrázatának eleddig emberi szem számára látatlan porcikáit.
A hátteret meg egyébként utólag rittyentettem a figura mögé, úgyhogy a fények nem igazán egyeznek. A ruháját se sikerült túl jól árnyalnom, úgyhogy azt tervezem, hogy más köntösbe bújtatom, kitalálok neki valami testhezállób hátteret, hátha jobb lesz majd úgy.
Ja és a hajszínét is feketés-türkizesről barnára változtattam, hogy kevésbé tűnjön parókának, ezzel is elejét véve szegény figura nemi identitásának megkérdőjelezésének.

Nincsenek megjegyzések: