2008. augusztus 5., kedd

Menyecske

Nem igazán tetszett az az outfit, amit legutóbb raktam fel, a már magyar Takanoburól, úgyhogy azt ki se színeztem, hanem kicsit áttervezgettem még azóta. Az eredménnyel már egészen elégedett voltam, mert magyarosabb volt, mint a multkori, de azér valamennyire még katonás maradt, szóval gondoltam gyorsan ki is színezem, de három nap után ezt is inkább abba hagytam (a tenyerét például teljesen át kéne rajzolni), de talán az a három nap is hasznos volt valamennyire, mert raktam rá olyan részleteket, amiket korábban nem, kicsit kijjebb dolgoztam az arcát, meg csináltam neki sebeket és hegeket, mert ugye egy ilyen katonának (a kendőjén lévő rangjelzés szerint őrmester amúgy) abból biztos sok van.
Mivel elég eklektikus lett a végeredmény, mellékelek hozzá egy magyarázó ábrát is, meg még elmondom, hogy azt találtam ki, hogy mivel ugye nincsen pupillája, ezért lehetne vak, és mivel ehhez a ruhához a barnább bőr jobban megy, lehetne cigány/roma, amúgy is olvastam valahol, hogy ők aktívan kivették a részüket annak idején a szabadságharcokból meg ilyenekből.

Nincsenek megjegyzések: